Csak a csönd

Lesem a kibújó hóvirágokat, a sárga téltemetőket, piszkálom az elszáradt, elhullott barna tobozokat. Aztán gondolok egyet, és megyek áztatni magam a meleg vízben, amely kincset érő gyógyhhatású.

Jól élni tudni kell. Nehéz leállni a folytonos pörgésből, kiengedni a fáradtságot és újratöltés üzemmódra kapcsolni. Erre a szelestei Festetich Kastélyszálló és arborétuma, valamint az 1260 méter mélyről feltörő termálvíz a legideálisabb.

Megnyugtató sétálni a Vas megyei arborétumban, még úgy is, hogy őszről, télről maradt fonnyadt avar borítja. A virágok tavaszi jelzőlámpák, gondolom, és eszembe sem jut, hogy Pesten a következő nap újra havazni fog. De márciusban majd egyre csak jönnek elő a friss hajtások, a magnólia végül is már február legvégén rügyezett.

Ritkaságok arborétuma

Mint ahogy szokás egy rendes kastély esetében, ennek, a Szombathelytől 15 kilométerre fekvő szelesteinek is kacskaringós a története. Legnagyobb kincse a kert, amely pihenőnek épült öt hektáron. A későbbi tulajdonosváltásokkor nőtte magát 13 hektárosra, miközben csodás növényeket telepítettek ide Hollandiából és Németországból, az első fenyőket meg a bécsi Világkiállításról hozták.

Ma az arborétumban bokrok, cserjék tucatjai laknak, ritka és védett, izgalmas nevű fák. A botanikus Bánó István pertuban áll az összes fűszállal, barátságban a fákkal, például a gyantás cédrussal, a hasogatott levelű bükkel, a hegyi mamutfenyővel, a szillevelű gumifával, a fehér­ , vörös­ , festő­ , valamint tűzlevelű tölggyel. A varázsmogyoró tél végétől sárgán virít, és nehezen szakad el fájától a krisztustövis tavalyi – hüvelyes – termése, amelynek félig érett változata állítólag picit fanyarabb, mint a méz. A kert éke a 450 év körüli szelídgesztenyefa is, akárcsak az impozáns, tőből elágazó szelestei ezüsthárs.

Gyógyhatású víz

Tulajdonképpen ez az arborétum mentette meg a kastélyt a lebontástól a nyolcvanas években. Története egészen a XIII. századig fut vissza. Két nevezetes tulajdonosa azonban már a XIX., majd a XX. század elején költözött ide. Gróf Festetich Andor 1872­ ben fejezte be az építkezést, fejlesztette a kertet, majd 1910­-től újabb tulaj, báró Baich Mihály érkezett Szerbia környékéről. Az L alakú kastélyból zárt rendszerűt építtetett, és tervszerűen alakította tovább a parkot.

Ezt a helyet sem kerülte el az államosítás, ahogy a tűzvész, a rombolás és a fosztogatás sem. Miután megmenekült a bontástól, 1990-­ben kezdődött a rekonstrukciója, épült a szomszédos Zsuzsanna Hotel is. Aztán a pénzek eltűntek, a felújítás megtorpant, míg a mai tulajdonos meg nem vette a kétezres évek elején.

A Zsuzsanna Hotel része egyébként a külső és a belső minifürdő. Magas sótartalmú gyógyvize csodásan csillapítja a reumát, a szív­ és érrendszeri betegségeket. Egyedülálló gyógyír ekcémára és pikkelysömörre.

Szívélyes házigazdák

A hatalmas arborétum az önkormányzat kezelésében áll, amely túl kicsi ahhoz, hogy pénze legyen apparátusra. Négy évvel ezelőtt helyi összefogással kis kápolna is épült a kertbe – munkás Szent József napjára. Az ötletgazda Kulcsárné Halász Zsuzsanna volt, aki a kastélyszállót 2005 óta bérli testvérével, Halász Ferenccel.

Szívélyes házigazdák, míg Feri a történeteiből nem fogy ki soha, Zsuzsa a házi finomságokból. Még a pincérek is azt mesélik, ajándék sütemény, kocsonya, lekvár vagy savanyúság nélkül nem fejezheti be a napot, a hétvégét a vendég. Büszkék a séfjükre, aki bőséges, hagyományos fogásokkal látja el a vendégeket, ahogy Ernő masszőrre is, aki életet lehel az ülőmunkában elnyűtt testbe.

Feltöltő élémnyek

Pihenni tudni kell. Lazító, feltöltő élmény a két és fél napos csend­, víz­ és masszázskúra. De ha még maradnék további hármat, akkor úgy érzem, hosszabb ideig megint büntetlenül lehetne táncolni az összes idegszálamon.

vissza
Tetszett? Oszd meg másokkal is!